Hajnalka RSCJ hivatástörténete 1. rész

„Nekem az Ő végtelen irgalmasságának ajándékát adta”

Lisieux-i Szent Teréz

Makacs, önfejű és bátor kislány voltam, aki kereste az Igazságot, a minden látható dolgok és az események mögött rejtőzködő Misztériumot. Az évek során fokozatosan kezdett feltárulni ez a Valóság, maga Isten, Aki személyesen szólt a lelkemhez, megérintett a bensőmben.

Hívő katolikus családban nőttem fel; gyermekkoromban szerettem imádkozni meg templomba járni, tinédzserként pedig a romantikus regények mellett sokat olvastam a szentek életét. Különösen is azok a könyvek fogtak meg, amelyek az Istennel való kapcsolatról szóltak.   Főiskolai tanulmányaim alatt, amely egyben a rendszerváltás időszaka is volt, „kinyílt számomra a világ”, és kezdtem meglátni az Egyházban meglévő visszás dolgokat és ellentmondásokat. Csoporttársaim hatására megkérdőjeleződött a keresztény életem hitelessége. Az eddigi gyermeki hitem összeomlott, és fokozatosan kezdett átalakulni tudatosan felvállalt belső meggyőződéssé. Erre az időre esett szüleim kapcsolatának megszakadása is, amely mély sebet ütött a lelkemen. A kezdeti talajvesztettség állapota és egy szerelmi kapcsolat lezárása nyomán egy új élet kezdett kibontakozni bennem. Minden este a sarkamon ülve visszanéztem a napomra Jézussal együtt. Személyes, bensőséges kapcsolat bontakozott ki közöttünk, és éreztem, hogy egyre fontosabbá válik számomra a Vele együtt töltött idő, és egyre erősödött az a vágyam, hogy egészen Neki adjam át magamat. Többé már nem volt elég az eddigi ún. vasárnapi kereszténységem. Nem hagyott nyugton az a gondolat, hogy tenni akarok valamit Krisztusért, és az is világos volt, hogy egy közösségben, másokkal együtt.

Ekkor akadt a kezembe Puskely Mária Szerzetesek című könyve, amely a különböző szerzetesrendeket mutatta be. Számomra azok a rendek voltak érdekesek, amelyeknek a nevében Jézus Szíve szerepelt. (Jézus személyében a leginkább a személyiségének központja ragadott meg már korábban is.) Amikor a kijelölt rendek közül a Sacré Coeur oldalára értem, és elolvastam az alapítónő, Barat Szent Magdolna Zsófia idézeteit, mintha tűz lobbant volna fel bensőmben; azt éreztem, mintha egyenesen az én lelkemből származtak volna ezek a gondolatok. Kiírtam a nővérek címét és elérhetőségét egy cédulára és otthon betettem egy fiókba, és szépen elraktároztam magamban. Úgy 5 hónappal később újra rátaláltam a fent említett könyvre és rögtön fellapoztam a már ismert oldalt, és megint átjárt ugyanaz a tűz, mint az első alkalommal. Rögtön elhatároztam, hogy felkeresem a nővéreket.

A könyvben szereplő címen továbbirányítottak a Zugligeti plébániára, és 1990. január 25-én találkoztam két Sacré Coeur nővérrel, aki tárt karokkal, mosolygósan és örömmel fogadtak. Az első pillanattól kezdve azt éreztem, mintha mindig ismertük volna egymást. Azt éreztem, hogy otthon vagyok.

 Szulyovszky Hajnalka RSCJ