Nagycsütörtöki ima


"Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendővel." (Jn13, 3-5)


Én is világot hódítani jöttem 
s magamat meg nem hódíthatom. 

Csak ostromolhatom nehéz kövekkel 
vagy ámíthatom és becsaphatom. 

Valaha én is úr akartam lenni 
ó bár jó szolga lehetnék! 

De jaj, szolga csak egy van: az Isten 
s uraktól nyüzsög a végtelenség.

                                                                            Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (részlet)

Imajavaslatok:

  •  Beleképzelem magam valamelyik apostol helyébe, és engedem, hogy Jézus az én lábamat is megmossa. Figyelek az érzéseimre, vágyaimra, majd személyesen szólítom meg Jézust és megosztom vele, ami most bennem van. 
  • Elolvasom a teljes evangéliumi szakaszt és/ vagy a verset, és figyelem, hol érint, hol mozdul bennem valami. A csendben azzal időzöm Isten előtt. 
  • Felidézem, hogy Jézus mely személyek által, milyen helyzetekben hajol oda hozzám, szolgál ki engem is. Hálát adok. 
  • Hosszan nézem a képet. Először végigveszem, mi mindent látok rajta; mi furcsa vagy szokatlan; mi szólít meg; melyik szereplő helyében lennék szívesen. Odagondolom magamat. 











Megjegyzések

Népszerű bejegyzések