"A te arcodat keresem, Uram!"

"Téged keres tekintetem, a te arcodat keresem, Uram!" (27.zsoltár)

 

A huszonhetedik zsoltár ezen két sora legbelső vágyaink egyikét hangosítja ki, ami egyben egy meghívás is arra, hogy ténylegesen helyet adjunk Isten utáni vágyainknak.

Ez a vágy olykor abban jelentkezik, hogy megjelenik gondolatainkban a "jó lenne" kifejezés. Lassan szavakba is öntjük, hogy mi is lenne jó számunkra most, mi is az, ami hiányzik az Istennel való kapcsolatunkból. De többre nem jutunk. Azt érezzük, hogy minden nehézkes, annyi minden lehúz, megoszt és most még ez a furcsa érzés, kívánság is jelentkezik. Ez egy újabb hiányra hívja fel a figyelmünket, amit valahogyan meg kell oldanunk. Honnan vegyünk ehhez erőt, időt a sok másfajta, de ép oly fontos és sürgető feladatok között?

A huszonhetedik zsoltár választott két sora adja meg erre a választ. Figyelmünk irányát kell kitágítanunk ahhoz, hogy Isten utáni vágyunk helyet tudjon kapni a mindennapok forgatagában. Ez abban fog segíteni, hogy az imádságos alkalmak, a szentmisén való részvételen túl is Isten arcának keresésében tudjunk maradni. Sőt abba is belevezet, hogy ne csak az éppen aktuális tevékenységgel, feladattal legyünk elfoglalva vagy esetleg beleveszve, hanem ott is észrevegyük Isten szerető jelenlétét.

Kép: Sophie Maille RSCJ

 Egyházunk ezért hívja fel a figyelmet minden nagyböjt kezdetén, hogy térjünk meg. Szívünket és figyelmünket nyissuk meg - újra és újra ebben a negyven napban - Istenünk végtelen szeretető jelenlétére, aminek teljességét húsvét szent ünnepében tár elénk.

Csókási Anna RSCJ