Nyolcszáz méter

Kép: wrightfoto.com.au
1952-ben Florence Chadwick nekivágott, hogy a világon első nőként átússza a 32 km széles kaliforniai Catalina csatornát, miután a La Manche csatornát már sikeresen átszelte. Az úszónő kitűnő kondíciónak örvendett, de aznap nemcsak a víz volt hideg, hanem különösen sűrű volt a köd is. A közeledő cápákat az úszónő kísérői riasztópisztollyal tartották távol. Közel 16 óra úszás után Florence már nem volt többé képes legyőzni a fáradtságát, hiába volt minden biztatás a kísérők részéről. Hiába mondták neki, hogy már nagyon közel van, a sportoló feladta a vállalkozást. Ezek után tudta meg, hogy nyolcszáz méterre volt a parttól. Saját elmondása szerint elvesztette a hitét a sikerben, mert a ködben nem látta a célt. Két hónappal később újra nekivágott a távnak, a köd ezúttal is beburkolta a partot. Ez alkalommal azonban rendületlenül haladt előre, mert tudta, hogy valahol a fehér ködfüggöny mögött ott várja az áhított cél. Nyilvánvalóan fontos, hogy legyenek céljaink az életben. Ezek adják meg életünk irányát, amiért képesek vagyunk mozgósítani az energiáinkat, a célkitűzéseink motiválnak bennünket. Ha úgy érezzük, üres az életünk, unatkozunk, az időnk tartalmatlanul folyik ki a kezünk közül, kedvetlenek vagyunk, vagy mindig keresni kell olyan szórakozást, ami feldob, akkor valószínűleg nincsenek olyan céljaink, ami köré rendeződhetne az életünk. Az is előfordulhat, hogy frusztráltnak, elégedetlennek érezzük magunkat, mert nem sikerül elérni, amit kitűztünk magunk elé. A barátaink, kortársaink már jóval előttünk járnak, nekik több a gyermekük, nagyobb a házuk, erősebb az autójuk. Ebben az esetben lehet, hogy rosszul választottuk meg a céljainkat. Talán nem is választottuk azokat, hanem automatikusan átvettük a társadalmi vagy családi elvárásokat, és nem mi tűztük ki saját magunk számára. Ebben az esetben nem sokban különbözünk azoktól, akik cél nélkül sodródnak, hiszen nem reflektáltunk a saját életünkre. 

Tornya Erika rscj: Nyolcszáz méterre a céltól. Megjelent A Szív 2016. Július -  augusztusi számában http://asziv.hu/archivum/2016/julius-augusztus/imaelet/nyolcszaz-meterre-celtol-jovo-spiritualitasa)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések