Barat Szent Magdolna Zsófia

Szent alapítónőnk, Barat Szent Magdolna Zsófia (1779-1865) ünnepe május 25-én van. Íme az életrajza!

Tűzben született. A gyermek, akinek születését a szülővárosában, a burgundiai Joigny-ban fellobbanó tűz okozta, a vártnál korábban, egy téli estén, 1779. december 12-én született. Ő, akinek életéért olyannyira aggódtak, hogy néhány órás korában megkeresztelték, hátha nem is éli majd meg a következő napot, e gyermek rendünk alapítója lett. Életét továbbra is kísérte, ha sokszor jelképesen is, a tűz. A francia forradalom idején volt kisgyermek. Bátyja nevelő kezei alatt korának egyik legműveltebb leányává vált. Testvére, aki fiúkat oktatott és szemináriumban nevelt, amikor a forradalom idején nem taníthatott, minden törekvésével kishúga széleskörű oktatásába fogott, akinek kikapcsolódásként engedélyezte, hogy élő nyelveket tanuljon, hiszen az ókori latin és a görög írókat addigra már eredetiben olvasta. Magdolna Zsófia e nevelés részeként került Párizsba, ahol azután 1800. november 21-én, 21 évesen, társaival életét Istennek szentelte, így született meg a Szent Szív Társaság.
Kép: www.stuartholme.com
Hamarosan megválasztották az újonnan alakult szerzetesrend általános főnöknőjévé. Megbízatásának 59 évét munka, üldözések, konfliktusok, betegségek, forradalmak és utazások között élte. Újra "a tűz". Mégis 16 országban 120 házat nyitott meg, 14.999 levelet írt, fiatal rendjének Konstitúcióját fogalmazta meg.
Mélyen vágyott arra, hogy felfedezze, és mások számára megmutassa Jézus Szívének szeretetét, azt a szeretetet, melyet ő maga is olyan erővel megtapasztalt. E szívében élő tüzes vágy nyomán imádságos életet akart élni, és korának társadalmát akarta segíteni. Így lett egyszerre szemlélődő és apostoli az általa alapított Szent Ignác-i lelkiségű Szent Szív Társaság.
"Csak két szenvedélyem van: Jézus és a gyermekek" mondta egyszer.
85 évesen hunyt el; ekkor Európa, Amerika és Afrika 99 közösségében 3539 nővér élt.
1925-ben szentté avatták.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések