Ahogyan élünk, szeretünk és hiszünk

Kép innen: FB/life is
Azoknak, akik fiatalokat nevelnek, kell, hogy legyen elképzelésük arról, mit is akarnak.
Hinniük kell abban, hogy mindenki gondolata és jelleme is fejleszthető, jobbá tehető, mint amilyen most. Akik nevelnek, maguknak is igyekezniük kell jobbá válni. Mert elvekkel vagy szabályokkal nem lehet nevelni. Azzal hatunk a másikra, ahogyan élünk, ahogyan szeretünk, és ahogyan hiszünk a dolgokban. 
Emlékeznünk kell arra, hogy jobb egy nagy munkát elkezdeni, mint egy kicsit bevégezni. A nevelés nem azt jelenti, hogy a gyerekek kicsiként és készen kerülnek ki a kezünk közül, hanem azt, hogy bennük a nevelés során valami, aminek komoly alapja van, elkezdődött. Így azután, némi önismerettel és erővel felvértezve és úgy, hogy látnak valami célt maguk előtt, kell elhagyniuk minket.


Janet Erskine Stuart RSCJ : A nevelésről. 
Ford. Paál Judit RSCJ

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések