Adventi gondolat


Szeptember közepén igen megdöbbentő élményben volt részem, amikor az egyik budapesti bevásárlóközpont üzlete, tetőtől talpig „Karácsonyba öltözött”. Még a késő nyár tikkasztó napjait éltük, de az üzletpolitika már bevetette csábító fényeit, hogy a vásárlási kedv szünet nélkül dübörögjön és szinte gondolkozás nélkül vessük bele magunkat a pénzköltés és az ajándékhajszolás őrületébe.
Dühömet és frusztrációmat az egész szemlélettel kapcsolatban annak felismerése változtatta hálává, hogy Jézushoz való tartozásunkkal semmiféle fogyasztói társadalom nem veheti fel a versenyt. Kereszténységünk olyan alapot biztosít számunkra, mely napról napra megmutatja, hogy miért érdemes élnünk. Az Egyházi év liturgikus ritmusa pedig keretet és lehetőséget ad arra, hogy évről évre átéljük és elmélyítsük keresztény hivatásunkat.
Kép: vimeo.com

Erre nyújt alkalmat Advent is, az Úr eljövetelének ideje. Ne hagyjuk meglopni ennek az időszaknak az értelmét és szépségét! Merjünk az árral szemben úszni és tanúságot tenni ott, ahol vagyunk, ahova az élet állított arról, hogy Isten szeretete testet öltött és ma is testet akar ölteni.
Erre bíztatnak bennünket a mai olvasmányok szövegei is, amikor Istenre irányítják figyelmünket. Ha ugyanis Rá tekintünk, ha Tőle tanulunk, akkor Ő felüdít, akkor az Ő segítségével új erőre kapunk, és nem fáradunk el nyomasztó terheink cipelése alatt. 

Szakítsunk időt Istennel való kapcsolatunk erősítésére; merítsünk erőt a hajnali Roráté misék kegyelmeiből és ne feledkezzünk el arról, hogy nem vagyunk egyedül az Úton. Talán készülődésünknek új lendületet adhat az, ha a gondolatainkat befolyásoló külső tényezők számát csökkentjük azáltal, hogy kevesebb időt szánunk az internetre, a TV-re vagy az okos telefonjaink simogatására. Az így felszabaduló időt pedig elhanyagolt kapcsolataink ápolására fordíthatjuk.
Ha képesek vagyunk megmaradni a várakozás feszültségében, akkor biztosan elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor felismerjük az ITT és MOST erejét és vele azt, hogy Isten a mi realitásunkba akar beleszületni, testet ölteni 2013 Adventjében. Mert Istenünk az örökkévaló MOST Istene, aki mindig kész megbocsájtani és szeretni. És mi?[1]
Berecz Rita rscj


[1] Our God is the God of the eternal now - always ready to forgive, always ready to love. Are we?(Caryll Houselander)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések