Gondolatok ádvent kezdetére (Csókási Anna RSCJ)

„Ébredj, ember, mély álmodból,

  Megszabadulsz rabságodból”

Népénekünk kezdő sorait választottam idei adventi elmélkedésünk kiindulópontjának, mivel mély évszázados ismeret rejlik benne az emberről, rólunk, rólam. Az évszázados ismeret az, hogy alszunk. Újból és újból elalszunk, meglanyhul Istenre irányultságunk. Tesszük a dolgunkat, így vagy úgy: jól, rosszul, többször kiemelkedően, leggyakrabban átlagosan és olykor hanyagul.

Hogy is van ez velem?

A körülményeket és másokat már annyira ismerem, hogy tudom, mi az, ami felvidít és mi az, ami bosszantani fog. Ha nyugtalanít valami, akkor az ébredéshez már egy kicsit közelebb jutottam. Ám ébredésem attól függ, hogy közelebb megyek-e nyugtalanságom okához. Úgy foglalkozom-e vele, hogy az valamit fel akar tárni rólam, vagy csupán legyőzendő állapotot látok benn. Ahogyan hétköznapjaimban jelen vagyok, hasonlóképpen vagyok jelen az istenkapcsolatomban is. Kielégítően végzem imádságaimat, eljárok misére, olykor egy-egy igevers, prédikáció lelkesít, de gyorsan el is felejtem. Ha elbukom, gyónni megyek, s rájövök, hogy most is ugyanazt vittem Isten irgalma elé, mint máskor. Nem igazán változott semmi.

Alszom.

Mélyen alszom.

Jó ez így.

Jó ez így?

Amikor ezt a kérdést felteszem, s nem teszem el gyorsan tudatom rejtettebb szegletébe, akkor már ébredezem. Ahhoz, hogy teljesen felébredjek, tudatomban kell tartanom ezt a nyugtalanító kérdést. Újból és újból vissza kell hozzá térnem, míg feltárja magát a kérdés mögött meghúzódó őszinte vágyam az életemről, és megértem, hogy lelkem legmélye mit válaszol.

 Ezt az újrakezdést kívánom mindannyiunk számára 2019 Szent Adventjében!

Csókási Anna rscj