Ima a teremtés védelméért 1.

A szegénység felszámolásáért


Szentírás: 
"Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok – mondja az Úr –: békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek. Hívjatok engem, jöjjetek és imádkozzatok hozzám, akkor meghallgatlak titeket!" (Jer29, 11-12)

Elmélkedés
 A szegénység emberi jogi probléma. Az ENSZ adatai szerint 783 millió ember és a szubszaharai Afrika több mint 40% -a továbbra is a szegénységi küszöb alatt él, azaz kevesebb, mint napi 1,90 dollárból.
Az előrelépés azonban lehetséges. 2000 óta a globális szegénységi ráta a felére csökkent. Jeffrey Sachs közgazdász becslése szerint 175 milliárd dollárba kerülne, hogy 20 éven belül megszüntessük a világban lévő szélsőséges szegénységet. Ez soknak tűnik, igaz?
Ez azonban a világ leggazdagabb országai közös jövedelmének kevesebb mint 1% -át teszi ki.

Amikor erre gondolunk, még mindig úgy hisszük, hogy ez nem lehetséges, és engedjük, hogy elbátortalanodjunk? Vagy képesek vagyunk a hit és a remény szemével nézni mindezt?


Foto: Miguel Ángel Velasco cmf
Szentírás: 
A hívek sokaságának pedig egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott semmit sem a magáénak a birtokából, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek tanúságot Urunknak, Jézus Krisztusnak feltámadásáról; és bőséges volt a kegyelem mindnyájukban. Nem is volt közöttük senki szűkölködő, mert mindazok, akiknek földje vagy háza volt, eladták, s az eladott javak árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt. (ApCsel 4, 32-35)

Elmélkedés:
"Az egyenlőtlenség növekedése árt a gazdasági növekedésnek és társadalmi kohéziónak, ez növeli a politikai és társadalmi feszültségeket és bizonyos esetekben elősegíti az instabilitást és a konfliktusokat. (ENSZ, 2018). 
Ezzel szemben  a méltányosság békét és jólétet eredményez egyéneknek és társadalmaknak egyaránt. Tisztázzuk, mit jelent a méltányosság. Ugyanazt mint az egyenlőség? A méltányosság etikai dimenziót ad hozzá az egyenlőséghez, és elismeri, hogy nem ugyanarról az alapról indulunk mindannyian és nem ugyanazokkal a lehetőségekkel, így minden helyzet megköveteli a hozzáigazított választ. A fenntartható fejlődés céljai ezt a különbséget is tekintetbe veszik. Például  a progresszív (többkulcsos) adó jó példája a számos országban alkalmazott méltányossági politikának.  

De a méltányosság kérdése megjelenik a hétköznapjainkban is. "Mindenkinek annyit osztottak ki, amennyire kinek-kinek szüksége volt." (ApCsel 4,35). 
Hogyan alkalmaznánk ezt mindennapi életünkben és abban, ahogy másokkal bánunk?

(Texte: Communauté de laïcs clarétains de Ferraz, fordította: Heim Kata rscj)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések