"Megnyitotta oldalát"

A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. (Jn19, 31-34)

Egy katona "megnyitotta oldalát" ... János evangéliumának szavai visszhangoznak bennünk.

"Megnyitotta oldalát"

Mintha a katona meg akart volna győződni arról, hogy már nem maradt benne egyetlen morzsa sem gyengédségéből, hanem mindent átadott.  

"Megnyitotta oldalát" 

És az nyitva maradt. Ha valami nyitva van, ott könnyű ki-bejárni. E megnyíláson át vér és a víz jött ki ...

Az élet utolsó cseppjei ... És e nyílásba Tamás néhány nappal később odateszi kezét, félelmét és kétségeit.

Sokan közülünk a"nyitottnak lenni" kifejezést inkább az értelemhez kötik, mint a szívhez: megismerni a legújabb ideológiákat, megérteni a változást, felismerni a fiatalok igényeit.

De a nyitott szív valami többet fejez ki:

szabad bejárást, és ez lehet kényelmetlen, azaz megengedni a másiknak, aki különböző, hogy belépjen és ott is maradjon; hogy helyet foglaljon, változást követeljen, barátságot kérjen; megengedni másoknak, hogy különböző elképzelésekkel érkezzenek, más kultúrával, gyengeségeivel, aggodalmaival, szenvedésével ... és ha belép, ki tudja, hogy nem kényszerít-e minket arra, hogy mi pedig kilépjünk, hogy legyen hely a meghívottak számára.

Egy lándzsa "megnyitotta Isten oldalát", és az nyitva maradt ... Nem tudta bezárni ...

Ha olyan szívet akarunk amilyen Jézusnak van, akkor olyan szívre van szükségünk, amibe beléphetnek az idegenek, a gyengék, a betegek, a politikai menekültek, a háború sérültjei, a kicsinyek és a másképp gondolkodó testvéreink.

És egy olyan nyitott szív, amilyen az Istené, engedi, hogy kiáradjon belőle a vér és a víz, a gyöngédség, a barátság. Mindent odaad.

Concha Camacho rscj (1980)