Tartsatok bűnbánatot!

A nagyböjtben többször is elhangzik ez a felszólítás, és az erre az időszakra kijelölt olvasmányok is felhívják a figyelmünket a bűnbánat szükségességére, életadó és életrendező erejére. Az alábbiakban egy nővértársunk, Erika gondolatait olvashatjátok, melyet Lukács evangéliuma idézett szakaszához írt: 

"Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. Erre ezt mondta: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” (Lk13, 1-5)

Ez az evangélium a bűnbánat szükségességéről szól. Hogy közelebb kerüljön hozzánk a szentírás üzenete, felidézhetjük irodalmi emlékeinket. Aki olvasta Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja című kiváló történelmi regényét, annak könnyebb belehelyezkedni a siloámi torony összedőlésének történetébe. Wilder könyve Peruban játszódik, 1714 júliusában. Lima közelében leszakad egy inka-korabeli függőhíd, és a rajta lévő öt utazó a mélybe zuhan. Ez a katasztrófa a regény kerete, és Wilder az öt szerencsétlenül járt személy életét vizsgálja meg. Az az alapkérdés, hogy véletlen volt-e, hogy épp őket és épp akkor érte a végzetes baleset – vagy isteni rendelés. A könyv alapján azt is meggondolhatjuk, hogy a szerencsétlenül járt emberek nem voltak jobbak vagy rosszabbak, mint mi; folyamatos bűnbánatot kell tehát tartani, mert nem tudhatjuk, mikor kerülünk Isten elé.

Arcabas: A tékozló fiú hazatérése

A folyamatos bűnbánat nem azt jelenti, hogy örökké vájkálok magamban, hogy a legkisebb hibámat és tökéletlenségemet felfedezzem, és arra fixálódjak. A bűnbánat nem azt kéri tőled, hogy a hiányaidban élj, örökké a bűneidre koncentrálj. A bűnbánat egy alapállás Isten előtt. Elismerem, hogy emberi természetemnél fogva hajlok a bűnre, de folyamatosan törekszem Istent az életem középpontjába helyezni. Ez a megtérés. Állandó visszatérés az Atyához. Elismerem törékenységemet, megvallom és megbánom bűneimet, és bátran Isten kezébe helyezem az életem. Talán Szalézi Szent Ferenc szavai fejezik ki a legjobban ezt a hozzáállást:

„Ha a szíved kószál és szenved,
vidd vissza óvatosan a helyére,
és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe.
És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben,
csak a szívedet hoztad vissza
s helyezted ismét Isten jelenlétébe,
– bár az újra meg újra elszaladt, miután visszahoztad –,
akkor már nem éltél hiába, akkor az életed beteljesedett.”

Tornya Erika RSCJ