Interjú Tornya Erika Sacré Coeur nővérrel II.

– Indonéziában, muszlim környezetben mennyire volt más az Egyház, mint amit itthon látunk?

–A Katolikus Egyházat engedélyezi az állam, a katolikusoknak elvileg joguk van a szabad vallásgyakorlathoz. A keresztények kisebbségben vannak; az erős központi hatalom megpróbálja egybetartani ezt a kulturálisan sokféle muszlim országot. Számomra a vallások közötti együttélés megismerését jelentette leginkább Indonézia. Előtte talán egyszer, Bécsben találkoztam muszlimmal, Indonéziában pedig reggel öt előtt a müezzin már énekelt, naponta ötször imára hívott – nem lehet nem észrevenni. A férfiak imaszőnyegekkel mentek a mecsetbe, a ruházkodás is feltűnő, az egyetemista lányok kendőben futnak a sportpályán. Jakartában van egy nagy mecset, a második legnagyobb a világon, ami a párbeszéd helye. Nagyon nyitottak, azt nézik, mi az, ami összeköt minket, a párbeszédre hívnak. Mély benyomást tett rám, eloszlatta a félelmeimet. Szélsőséges politikai csoportok időnként támadást intéznek keresztény közösségek ellen, de ez elszórt jelenség, és a kormányzat megpróbál rendet tartani, nekik érték a vallások jelenléte. Voltam vallásórán is muszlim egyetemen, kedves fiatalok voltak ott, éppen, mint nálunk, semmi különbséget nem láttam. Mélyen hiszem, hogy minden világvallás ugyanazt az Istent imádja, túl kell lépni a félelmeken, túl kell látni a politikai játszmákon. Ha Istenre tekintünk, és legyőzzük személyes korlátainkat, van egy alap a párbeszédre. Ez a jövő útja, kulcskérdés, hogy a vallás ne mint a manipuláció eszköze jelenjen meg.

– Hogyan élik meg a hitüket a katolikusok ebben a nyitott muszlim környezetben?

– A templomok tele vannak, élő hitük van, rengeteg a fiatal, nagyon jól használják a közösségi médiát. Kénytelenek is, mert például tömegközlekedés alig van, telefonos applikációkkal lehet autókat, motorokat rendelni a közlekedéshez. Keleten mindenki magáról ír, fotókat tesz közzé, egy épületet soha nem tesznek ki azért, mert szép, hanem elé állnak. Kapcsolatokban élnek, nem tudják szétválasztani az embert és a környezetet. Rómában az indiai rendtársaim is folyamatos WhatsApp-kapcsolatban voltak a barátiakkal, a közösségükkel, a lelkigyakorlat kivételével folyamatosan kommunikáltak. Úgy tűnik, az elmagányosodás veszélye náluk nem áll fenn, inkább plusz kapcsolatot jelent a közösségi háló.

– Tanulhatunk ezeknek a fiatal közösségeknek az internethasználatából? Ti is használjátok a közösségi hálót a kapcsolatépítésre?

– Az internet, a szociális média egy jó eszköz a fiatalok megszólítására. A közösségünk azt tartja, oda kell mennünk, ahol a fiatalok vannak. Ezért megkerülhetetlen számunkra a netes jelenlét. Mi is tanuljuk, milyen nyelvet érdemes használni, milyen képek, zenék a megszólítóak a fiatalok számára. A világhálón való jelenlétünk többirányú: nemcsak arra használjuk, hogy saját magunkat, a lelkiségünket, programjainkat közöljük a világgal, hanem nagyon sok mindent tudunk tanulni a fiatalok világáról. Hogy mi érdekli őket, milyen zenéket hallgatnak, mit játszanak, mi a szívük fájdalma, milyen kérdések foglalkoztatják őket, mi mozgatja meg az igazságérzetüket. Nem az a célunk, hogy folyamatosan az interneten tanyázzunk, hanem hogy kapcsolatba kerüljünk és meghívjuk őket a programjainkra, ahol aztán nem a saját okosságainkat hajtogatjuk, hanem reagálunk a kérdéseikre, személyes válaszokat adunk. Meghallgatunk, kérdezünk, ott vagyunk, és ez segít továbbhaladni.

– Mennyire sikerül láthatóvá válni, hivatásokat ébreszteni és jelen lenni az emberek életében?

– Hiszem, hogy Isten folyamatosan ültet el szerzetesi hivatásokat az emberek szívében. Kérdés, hogy a posztmodern világban sikerül-e értelmezni ezt a hivatást, és mi mint közösség találkozunk-e ezekkel a hivatást hordozó nőkkel? Az utóbbi 6-7 évben szisztematikus munkát kezdtünk, valódi prioritás a hivatásgondozás a közösségünkben, hála Istennek vannak jelöltjeink, novíciáink. Van egy kurzusunk decembertől áprilisig, amelyen nagyon komoly, érdeklődő nők vesznek részt. Ha valaki nem tudja eldönteni, szerzetesi hivatása van-e, mi ebben valóban tudunk segíteni. Van, aki azt dönti el, hogy házasodni szeretne: ha megszületik a döntése, általában férjet is talál hamar, hiszen belső megnyílás kell hozzá. Nem beszélünk rá senkit, hogy legyen szerzetes, de ha valaki csak bátortalan, adunk szempontokat a továbbhaladáshoz. Az őszi GPS-kurzus általánosabb, fiúk is jönnek, ez is jól működik. Sok energiát fektetünk bele, de megéri. A jelenlegi magyar hivatásgondozó nővér, Heim Kata remek munkát végez, az egész közösség támogatásával.

– A programok kialakításában is segít a nemzetközi tapasztalat?

– Igen, szép példa, hogy a francia egyházban sok munkát végeznek a világiak, friss témákat dolgoznak fel lelkigyakorlatokon vagy imacsoportokban. A civil embereket foglalkoztató témákat jól be tudják hozni a lelki életbe, szoktam nézegetni, milyen témáik, anyagaik vannak. Nagyböjtben, adventben már egy ideje nálunk is megtartjuk a hétköznapok lelkigyakorlatát, és arra gondoltam, jó lenne ökológiai szempontból meghirdetni. A fiatal generáció érzékeny az ökológiára. Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája alapján a franciáknál vannak ilyen lelkigyakorlatok, most fontolgatom, hogy lehetne nálunk is.

– Jártál a Fülöp-szigeteken is. Onnan milyen példát hoztál haza?

– Csak egy hónapot töltöttem ott. Az egyház ott erősen politizál, együttműködik a civil szervezetekkel a szegények érdekében. Meg lehetne tanulni ezt a széleskörű összefogást az igazságosságért. Vannak szigetek, ahol külföldi befektetők érdekeit szem előtt tartva el akarják venni a szegények földjeit. Amikor ott jártam, éppen egy határozott, széles körű tiltakozás volt ez ellen, egyházi szervezetek, szerzetesrendek és NGO-k együtt mozdultak meg. Ilyet korábban még sehol nem tapasztaltam. Nagyon tetszettek a szociális miniprojektek, amelyek konkrét igényekre konkrét válaszokat adnak. A rendünknek van egy óvodája, ahova a szemétválogatásból élő szülők gyerekei járnak, az anyukák pedig a varrodában dolgoznak: ausztrál és japán iskoláink adnak le nekik megrendeléseket uniformisokra. Okos, egyszerű ötletek segítik a családokat. Van egy biofarmunk is, a környékbeli szegény asszonyoknak adnak munkát, a fiataloknak képzést.

– Mit jelent számodra, hogy a világ minden részéről származó társakkal együtt készültél fel az örökfogadalomra, láttad a világegyház számos részét?

– A Katolikus Egyház éppen ezt az egyetemességet, sokszínűséget jelenti, sok minden befér az ernyője alá, rítusok, lelkiségek egy nagy egységben vannak jelen. Fantasztikus dolog megélni ezt az egységet a sokszínűségben! Tízen tettünk fogadalmat, különböző kontinensekről. Az afrikaiaknak tánc nélkül nem ünnep az ünnep, az európaiak számára a homília volt talán hangsúlyos, a felajánlási ceremónia az indiaiak számára különösen fontos. A fogadalmi szentmisére táncolva vonultunk be, sok nyelven énekeltünk, még magyar, kínai, koreai és kecsua nyelven is! Mindenki kultúrája belekerült. Nekem ez a Katolikus Egyház. Jézusnak nagyon sok arca lehet, és ez gyönyörű!

Forrás: magyarkurir.hu