Interjú Tornya Erika Sacré Coeur nővérrel I.

– Milyen állomásokon keresztül érkeztél el oda, hogy örökfogadalmat tegyél a Szent Szív Társaságban?

– Diákként a budapesti Szent Ignác-kollégium tagja voltam, ott mélyült el bennem a Szent Ignác-i lelkiség. Egy Szentjánosbogár-táborban találkoztam az akkori Sacré Coeur-noviciátussal, vidám, civil ruhás lányok voltak, érezhető közösség volt köztük, szerették egymást. 1995-ben beléptem a rendbe, aztán első fogadalmasként elért a krízis, 2000-ben kiléptem, elkezdtem szakmámban gépészmérnökként dolgozni, véglegesnek gondoltam a döntésemet. Pár év múlva azonban visszajött a hivatás. Projektmenedzser voltam egy gyárban, szerettem a munkámat, sok barátom volt. Az útkeresés azonban megerősödött bennem: elmentem például Indiába, de végigjártam a Caminót is. Elvégeztem a Sapientiát, csak azért, hogy lássam, bírom-e ezt a klerikális közeget…, bírtam, megértettem, hogy bízhatok ebben a hívásban. Minden jel arra mutatott, hogy vissza kell mennem a közösségbe, ott a helyem. A Sacré Coeur-közösség erejét mutatja, hogy tíz évig voltam távol, és visszatérésemkor tíz szál rózsa várt a szobámban. Semmi szemrehányást nem kaptam, csak befogadó gesztusokat. A Lyonban töltött noviciátust követően hazatértem, a közösségen belüli megbízatásom a hivatásgondozás lett. Munkahelyet a jezsuita rendtartományban kaptam, ahol az INIGO-csoportban működtem, ifjúsági programokkal foglalkoztunk. Emellett lelki kísérést tanultam Ausztriában, és lelkigyakorlat-vezetést Németországban. Most, az örökfogadalom után a Sacré Coeur hivatásgondozói munkámat nemzetközi terepen fogom végezni, megpróbálunk egy, az egész világot behálózó, hatékony hivatásgondozói rendszert felépíteni különböző kontinenseken élő nővértársakkal. A „külső” munkám ismét a jezsuitáknál lesz, a budapesti Mária utcai templomban fogok lelkiségi szolgálatot végezni.

Erika elsőfogadalma -  előesti ima

– Közösségetekben sok tapasztalatot szereztek arról, hogyan élik meg a hitet, a hivatást a világ más vidékein.

– Képzésünk során jól megismerjük az európai viszonyokat: a mi magyar régiónk a közép-európai provincia (Ausztria, Németország, Magyarország) része. Jelenleg a noviciátusunk Franciaországban, Lyonban van, az elsőfogadalmasoknak pedig rendszeres képzéseik vannak, nemzetközi csoportban is. Az örökfogadalom előtt a nővérek abbahagynak minden munkát, elhagyják a kontinenst, ahol élnek, nemzetközi tapasztalatra mennek. Ezt követi egy intenzív, öthónapos képzés Rómában, a probáció, ami a végleges elköteleződéssel zárul. A probációba a világ minden részéről jönnek a nővérek, igazi interkulturális közösség alakul ki közöttünk.

Rendi találkozó Spanyolországban

– Miért fontos ennyire sokféle tapasztalatot szerezni?

– Izgalmas megosztani a tapasztalatainkat másokkal, egy indiai vagy egy perui társunkkal, gazdagító hallani, ő hogyan élte át ugyanazt. Elképesztő, mennyire befolyásoltak vagyunk kulturálisan! Aki egy halászfaluból jön Indiából, és utána szegény gyerekeket tanít vidéken, az másképp használja ugyanazt az információt, mint egy nagyvárosi lelki kísérő. Mindig a helyi igényekre válaszolunk azzal, amivel foglalkozunk. Ázsiában, Afrikában, Latin-Amerikában sok helyen nagyon konkrétan a szegények mellett állnak a nővérek. A nemzetközi közegben eltöltött idő során talán türelmesebb lettem, szélesedett a látóköröm, észrevettem, mennyire befolyásol az európai kultúrám, és feléledt bennem annak a vágya, hogy még nagyon sok mindent tanuljak másoktól.

– Rómában, a Katolikus Egyház szívében mit láttál az Egyházból?

– A helyi egyházzal nem nagyon találkoztam, mert intenzív napjaink voltak a probáció ideje alatt. A programunk része volt a többszöri látogatás a Sant’Egidio közösségnél, akiknek a lelkiségével rokonságot érzek: a közösség az emberekre koncentrál, neve, története van mindenkinek, megpróbálják visszaadni az emberek méltóságát. Hasonlóan éljük meg ezt mi is a nevelési küldetésünkön keresztül. Nagyon fontos a személy, akivel dolgozunk.

folyt.köv.

Örökfogadalmas csoport Rómában