Találkozás a sivataggal

Prohászka Ilona nővérünktől egy hete, január 18-án vettünk végső búcsút, hálát adva Istennek életéért és mindazért, amit tett. Jelentős része volt abban, hogy a rendünk újra megjelenhetett Magyarországon 1990-ben. Az ő tapasztalata, bölcsessége számunkra is iránymutató lehet, amikor úgy érezzük, sivatagban járunk. 

Szerzetesi életének kezdete óta újra és újra feléledt benne a vágy, hogy misszióba menjen. Az 1976-os Átlalános Káptalan után ez a vágya beteljesült: Egyiptomba ment, ahol a Beni Ebeid-i közösség főnöknőjeként 1982-ig élt és szolgált. A nővérek az egészség központban, az oktatásban és a plébánián nagyon szegény emberek között működtek Felső-Egyiptomban, türelmes és kitartó munkájuk tartós változást eredményezett.

Sajnos egészségügyi okok miatt Ilának a tervezettnél korábban, 1982 májusában kellett Egyiptomot elhagynia. Tapasztalatairól így ír:

            „Egyiptom számomra a sivataggal való nagy találkozás volt, ahol sok haszontalan dolgot elhagy az ember. Áldott sivatag ez, ahol Isten szól, és tanít imádni Őt. Ezen a sivatagba vezető úton megérintett az Isten, szívembe hatolt. 

Ezek az évek számomra a szegénységgel, a szív szegénységével való találkozást is jelentették, amely megérteti, hogy érdemes magunkat kiüresíteni, hogy Ő legyen az életem Abszolútuma. ’A szegények’ – láttam őket élni, szenvedni, közel voltam hozzájuk. Az irántuk érzett szeretetemben felfedeztem, hogy sokat tanulhattam tőlük: nagylelkűségüket, mély hitüket és Isten iránti érzéküket. 

És nem utolsó sorban egy hitben megélt közösség tapasztalatával lettem gazdagabb –Beni Ebeid-i nővértársaimmal. Segítettek és támogattak … Nem kis félelemmel térek vissza Európába. Tudom-e élni azokat az értékeket, amelyeket itt felfedeztem? Egy üzenetet és egy tanúságtételt viszek magammal a fogyasztói társadalom és a Nyugat lelki sivatagja számára, egy reménysugarat, a szegényekkel való szolidaritást, és azt, hogy a gyengéken és elhagyottakon segíteni, kötelesség.”