Társult tagság a Sacré Coeur-ben

"5 évvel ezelőtt, egy szentignáci lelkigyakorlaton éreztem meg Isten szabadító és gyógyító erejét a Nővérek által, majd fokozatosan mélyült és egyre személyesebbé vált az Istennel való kapcsolatom. 

Sokat jártam az imaalkalmaikra, egyre otthonosabban éreztem magam a Nővérek között.
A szívem mélyén megfogalmazódott, hogy Isten az Ő valódi és tudatos követésére hív, de nem szerzetesi létformában.

Az Isten személyes megszólítására adott elkötelezett válaszom a társult tagság vállalása."
(R. Kármen)
"A Szent Szív Társaság lelkiségével való találkozás (a Jóisten szeretetének egyre mélyebb felismerése és továbbadása), az a nyitottság és elfogadás, amivel fogadtak és megismertettek a nővérek, egy olyan, számomra új keresztényi élet lehetőségét nyitott meg, ami mágnesként vonz azóta is. Úgy éreztem, hogy ezt szeretném még mélyebben megismerni, és ezt a felfedezést folytatni folyamatosan, ezért döntöttem, hogy Társult Tagként csatlakozni szeretnék."


"Nehéz élethelyzetben voltam hét évvel ezelőtt, amikor lelkivezetésre kezdtem el járni, és felfigyeltem a Mese utcai ház többi programjára is. Megismerkedtem a táncimával, ami segített abban a helyzetben, amikor már szavaim sem voltak az imára, és azóta is segít a Jóistennel való beszélgetésben.
Majd a nővérek által szervezett kommunikációs tréningen vettem részt, amiről úgy gondoltam, hogy a sok munkahelyi kommunikációs tréning után már nem sok újat tud nyújtani, de tévedtem. Egy olyan ítéletmentes kommunikációval ismertetett meg az önreflexió módszerével tanítva, amit azóta is nap mint nap gyakorlok.
Így lassan - lassan a gyermekkoromból hozott büntető istenkép, szerető istenképpé változott.

A nővérektől tanultak mára már átszövik a mindennapjaimat, ahogy tudatosan igyekszem a Jóisten szeretetét sugározni a kollégáim és beosztottjaim felé, "kiszeretve" belőlük az elérni kívánt célt.
Mindig ott a kérdés bennem,  hogy hogyan tudok ott lenni a családom és barátaim számára a hétköznapokban és nehéz helyzeteikben egy mosollyal, figyelmes meghallgatással vagy egy szerető öleléssel. Tudom, hogy ez csak egy élethosszig tartó tanulás kezdete. Társult Tagként úgy érzem, legjobb helyen vagyok ehhez a tanuláshoz." (L. Ilona)
Társult tagjaink minden év november 21-én, rendünk születésnapján 1 évre szóló ígéretet tesznek. 

Decemberben új csoport indul. Ha valaki csatlakozni szeretne a hivatasrscj@gmail.com címen érdeklődhet. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések