Sosem túl késő!

Néha hajlamosak vagyunk gúzsba kötni a Szentlelket és önmagunkat a saját magunk számára konstruált elvárásainkkal. Azt hisszük, tudjuk, mikor minek van itt az ideje. S ha az élet nem az elgondolásaink szerint folyik, azt véljük, Isten talán nem figyel ránk eléggé. Sokan azt gondolják, már túl késő új célokat-utakat keresni, mert túl idősek hozzá.

Amikor Philippine 18 évesen belépett a Vizitációs rendbe, nem gondolta, hogy már öt évvel később el kell hagynia a kolostort a francia forradalom miatt. Kilenc évet várt, hogy a szerzetesi életét folytathassa, majd három évig próbálta újjászervezni a Vizitációs rend életét Grenoble-ban, kevés sikerrel. Ekkor, 35 évesen találkozott Magdolna Zsófiával. A találkozás új célokat perspektívát adott neki, s képes volt mindent elhagyva Párizsba költözni. Missziós vágyai is késéssel teljesültek, már 49 éves volt, amikor társnőivel a Rebecca fedélzetén elhajózott Amerika felé. Gondoljunk bele, mit jelent egy 49 éves embernek mindent hátrahagyni, s nekivágni a bizonytalannak! 

Vajon mire volt szüksége Philippne-nek ahhoz, hogy ezeket a nagy döntéseket meghozza? Nyitottság a Szentlélekre, az Úrban való hit, bátorság, türelem, s komoly belső szabadság. Szabaddá tudta magát tenni a társadalmi elvárásoktól, nem mérte össze magát kortársaival (vajon már hol kellene tartani az Életben), hanem folyamatos imával, Isten jelenlétében való megmaradással megvalósultak a mély vágyai. Jézus Szívének tüze, a valóság szeretete az, ami megadta számára a kitartást.

Urunk Jézus, add, hogy mi is megerősödjünk abban a belső szabadságban, térben, ahol szeretettel el tudjuk fogadni a valóságunkat és bátran hallgatunk a Szentlélek indításaira!

 Tornya Erika RSCJ