Pásztorok imádása - képmeditáció

Forrás: Internet

Részletek Vértesaljai László jezsuita atya gondolataiból - Caravaggio festménye alapján -  Máriáról és az értünk emberré lett Istenről. (Elhangzott a Vatikáni Rádióban 2015. december 25-én)

Ezt a fönséges témát, az örökkévaló Isten születését, melyet a keleti ikonográfia a teofánia aranyhátterű ködébe burkolt, a reneszánsz pedig fejedelmi paloták díszleteivel ékesített, Caravaggio, a szicíliai menekült egy istállóba viszi. De előtte gondosan bezár mindent. Sem ajtó, sem ablak, de egyetlen rés sem látszik. Egy fadeszkákból, fagerendákból összerótt istállóban vagyunk. Ez a Gyermek a világba jött, a világban mindenkihez, de nem fogadták be. Kivitték hát a határba és ahol ember már nem lakik, csak állat, ott lelt otthonra, mivel „nem kaptak helyet a szálláson” (Lk 2,7). Caravaggio olvas, Lukácshoz föllapozza János megjegyzését: „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11).

Ebbe a sötét istállósarokba viszi mindazt az intimitást, gyengédséget és közelséget, amit főként egyszerű emberektől tanult, Rómában a Piazza Navonan, Messinaban pedig a sokszagú kikötőben. 

Félreeső a hely, ahol és amit fest, de nem jobban esik félre, mint Betlehem, mint Palesztina, és nem jobban, mint Messina külvárosi Versa negyede a kapucinusok templomával. Az Isten nem finnyás. Nem válogat. Vagy legalábbis nem a látszat szerint, de a lélek mélyén igen. Caravaggio oda engedi hűséges gyertyáját, a szív sötétkamrájába.(...)

Mit fest meg Caravaggio? A pásztorok, a sorvégi pásztorok elsőségét, ahogy az angyal kiszólítja őket a messinai szoros sötét és szélfútta éjszakájából és odaállnak a Világosság elé. Fény hull rájuk is, mint a barom orrára és fölfénylik az arcuk. Férfiak, de most üres kezűek, botot sem faragnak bicskával, hanem csak összeteszik a kezüket. Van ennél nagyobb? Amikor a birtokolni akaró kezünk „ügyéből” kiesik minden és összetesszük azokat a legmagasabb rendű emberi tevékenységre, az adorációra, az imádásra. Nemcsak imádságra. Imádásra. A megtestesült imádságra, amit itt a földön semmi más nem érdemel ki, csupán a megtestesült Isten, Názáret és Betlehem gyermeke, Jézus Krisztus. A pásztorok tudják ezt és ezért nem Máriát, az Anyát nézik, hanem a Fiát és őt imádják.

Ezen a képen két gyönyörűség van, külön-külön is felülmúlhatatlanok. Az anya a gyermekével. És a férfi az imára összetett kezével! Óh Istenem, ha látná ezt a világ és ha megértené ennek az űzött vad szegény festőnek az üzenetét, akkor kihullanának a férfiak kezéből a fegyverek és csönd támadna az egész földkerekségen…!