És tettekre is váltja...

Szent Philippine  nyomában

200 éve egy bátor szerzetesnő elindult az Újvilágba, hogy elvigye az indiánok közé Jézus Krisztus örömhírét és Szívének szeretetét. Sok nehézséggel megküzdve végül ez a vágya csak idős korában valósulhatott meg teljesen, amikor már nem tudta megtanulni az indiánok nyelvét. Így lett ő „az asszony, aki szüntelenül imádkozik”. A Szent Szív Társaság amerikai nővérei második rendalapítójukként tisztelik Philippine Duchesne-t.

Ebben az évben az ő segítségével tekintünk rá saját életünkre, vágyainkra, istenkapcsolatunkra, küldetésünkre.

Imához:

            „Megmondom nektek, kihez hasonlít, aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja. A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot. Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra, de nem tudta megingatni, mert biztos alapra épült. Aki meghallgatja ugyan (tanításomat), de nem váltja tettekre, ahhoz a házat építő emberhez hasonlít, aki a házat minden alap nélkül földre építette. Amikor az ár nekizúdult, nyomban összeomlott és romhalmazzá vált.” (Lk 6, 47-49)

"Aki eljön, meghallgatja tanításomat és tettekre is váltja."

Közeledem Jézushoz és meghallgatom szavait. Ez egyszerre egy elmozdulás (eljön), egy figyelmes jelenlét, egy attitűd (meghallgatja), és egy döntés, ami cselekvésre indít. Hogyan tudok ehhez kapcsolódni? Hogyan érint ez engem?

"Aki tettekre is váltja…A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot."  

Mik az én alapjaim, mi az én sziklám?

"Aki nem váltja tettekre, ahhoz a házat építő emberhez hasonlít, aki a házat minden alap nélkül földre építette" : a földre, milyen földre? Milyen viharok, mindent elborító hullámok vannak az életemben?

Időt szánok arra, hogy imában mindezeket személyesen vigyem az Úr elé.

"Ki nekünk Philippine? Egy bátor, érzékeny asszony, az elmélyült imádság szerzetesnője, a szegénység és az egyszerűség barátja, az egyház hűséges leánya még a szenvedésben is, a jövő úttörője, aki el mert menni oda, ahol előtte még senki sem járt. Ami engem leginkább, személyesen megérint, hogy milyen nagy lelkierővel tudott reagálni a különböző eseményekre, és helyt állni a nehéz időkben; elfogadni és szeretni egy teljesen új és nagyon más országot, egy vadonatúj életmódot, és hogy képes volt teljes szívével értékelni és befogadni egy másik kultúrát, egy másik nyelvet, egy más értékrendet."

 (H. McLaughlin, a Szent Szív Társaság Általános Főnöknőjének levele, 1987. május 1.)