Vízen járás, beavatás
Vigyél fürdőruhát, dünnyögte
anyám fejcsóválva, mikor mondtam neki, hogy hova megyek szombat este. Ő ezt
teljesen komolyan gondolta, de nem, fürdőruha, az ide pont nem kellett.
A kedvcsináló trailer megnézése
után már izgatottan vártam a Vízen járók éjszakája eseményt, mely a jezsuiták,
a Sacre Coeur Nővérek, a Segítő Nővérek és a Jézus Szíve Társasága
szervezésében került megrendezésre. Szerintem tuti jó cím, azonnal megragad, és
elindítja a fantáziámat, ujjongva mondom magamban, hogy ez az, igen, süllyedjen
a félelem, én is vízen akarok járni! Másfél órával a hivatalos program kezdete
után érek a Párbeszéd házába, egész délelőtt a Kármelben takarítottam,
porszívóztam, gyóntatószekrényt mostam, port töröltem, ez valójában számomra is
hihetetlen, mert kemény pénzeket vagyok képes fizetni még családtagoknak is,
pusztán azért, hogy megszabadítsanak ettől a gyötrő és teljesen értelmetlen
(hisz folyton újratermelődik, ez alatt az idő alatt mennyi könyvet el lehet
olvasni!) tevékenységtől. De a Kármel, az más. December óta sok időt töltök a
beimádkozott falak között, ide járok misére, hittanra, katekézisre, igyekszem
minden percet alaposan kihasználni, míg megint el nem indul egy újabb film, és
ezzel együtt az őrült hajtás. A takarítást önként vállaltam, ráadásul a
dermesztő hideg ellenére még élveztem is, mert lássuk be, nem mindenki
mondhatja el magáról, hogy Marton Marcell atya egykori gyóntatószékét
fényesítheti. Délutánra ki voltam purcanva, nem tagadom, jól megfájdult a
torkom is, ezért értem csak később a programra.
Tornya Erika, Sacre Coeur nővér
szívélyesen fogad, és megnyugtat, hogy nem maradtam le semmiről, csak a
vacsoráról, azt meg nem bánom, pótlom a bemutatkozást is, velem együtt mások is
jöttek később. Az érdeklődők nagyobb részt huszonéves lányok, fiúkat leginkább
a szervező jezsuiták között látok.
Az ábrák ismertetése után a
szervezők kezdtek beszélni az általuk fontosnak tartott fogalmak tisztázásáról.
Elhangzanak a gyökerek, Jézus, lelkigyakorlat, megkülönböztetés, indifferencia
és szentignáci család kifejezések. Döbbenten hallom, hogy Franciaországban több
mint háromszáz szentignáci lelkiséget követő közösség működik, Magyarországon 5
db van, a teremben abból is csak 4, mert az Angolkisasszonyok-legnagyobb
bánatomra- itt és most nem képviseltetik magukat. A következő blokkban
filmvetítéssel, rajzokkal mutatkoznak be a szerzetesrendek, majd átsétálunk az
egy emelettel feljebb lévő kápolnába, ahol ízelítőt kapunk a szent ignáci
imamódszerből. Mire kinyitom a szemem, Mesi -még ha fáradtan is- már
megérkezett a Bánk bán előadásról, (a barátnőm az Operaház kórusában énekel),
és éppen tapasztalatokat cserél a szemlélődő imáról a mellette ülő jezsuita
szerzetessel. De ami a lényeg, és engem minden másnál jobban érdekel: jön a
nővérbelezés.
Nővérbelezés
Ez a hardcore kifejezés nem az én
fejemből pattant ki, a nővérek emlegetik így egymás között nevetve a következő
műsorszámot, utalva arra, hogy milyen lelki tortúra vár rájuk a következő
körben. Egy számomra fontos személy Balthasar könyve (A három nap teológiája)
végleg nálam maradt, arra van ráragasztva figyelmeztetésül egy matrica, amin az
áll, hogy "Vérboci könyvek", lehet, hogy ide is kéne egy
"Vérboci event" figyelmeztető tábla, komoly témát érzek. A fiúk ki is
vonulnak, jöhetnek a kényes kérdések, face to face. Nem mondtam, de itt egy
nővér sem fityulás, leginkább csak a nyakukban lévő kereszt és az ujjukon lévő
gyűrű jelzi a rendhez való tartozást, van közöttük egykori gépészmérnök, tanár,
sőt közgazdász is. Magabiztos derűvel beszélnek a hivatásuk rájuk találásáról,
és Krisztus visszautasíthatatlan hívásáról. Mézinger Gabi nővér SCJ egyenesen
azt mondja, hogy Jézus elcsavarta a fejét, Magdi nővér SR ugyancsak arról beszél,
hogy bár volt udvarlója, és édesanya szeretett volna lenni, olyat mint az Úr
Jézus, egyik férfi sem tudott ajánlani. Talán a legfontosabb kérdés, hogy van-e
minőségi különbség az Istennek vagy a családnak szentelt élet között, de az
üzenet egyértelműen az, hogy a Jóisten mindenkit meghív a vele való személyes
kapcsolatra és ehhez különböző utakat ajánl. A szerzetesnek sem egyértelműen
hatalmas a hite, lehet a családosoktól is tanulni, de a szerzetes egész
életének középpontjában Jézus áll, minden más csak ebben, és ehhez képest nyer
értelmet. Elhangzik egy olyan kérdés is, hogy ha lehetne, mit lopnának vissza a
civil életükből, de mindannyian megegyeznek abban, hogy ez nem hangsúlyos téma,
mert ha le is kell mondaniuk valamiről, számtalan mást is kapnak helyette, és
egyébként is, mi lenne az az állapot, amelyben nem kellene lemondani semmiről,
hisz bizonyos szempontból a házasság köteléke is egyfajta lemondás. Az állandó
nőkkel való együttlétben azért, egészségesen hat a férfiakkal való közös munka,
ezt örömmel újságolják. A végtelenségig tudnánk még beszélgetni, de a fiúk már
egyszer ránk nyitották az ajtót, úgyhogy mostanra már türelmetlenül toporognak.
És akkor mooooooost? Csak nem? De! A sütemények és teák fedezékéből izgatottan
nézem, ahogy a termet betöltő zenében, Krisztina nővér SCJ beköti az emberek
szemét egy sállal, akiket szép lassan beszippant egy ajtó, még látom Zoli atyát
SJ, ahogy megfogja a kezüket, és elindul velük, de hogy hova mennek, az titok.
Kicsit ideges vagyok, mert nekem a szembekötősdi halál, ezen a ponton nehezen
bírtam a drámajáték vezető kurzus önismereti játékait, és nem szerettem azt se,
ha pszichodrámán befogták a szemem, sőt még a lépcsőházban is hosszú percekig
totális bénaságban tudok állni, ha rám kapcsolódik a villany. Látás nélkül nem
tudom elképzelni az életem. Én jövök. A szememen a sál, tényleg nem látok
semmit, legszívesebben elfutnék, de az röhejes lenne. Lassan lépegetek, vezet
egy kéz nagyon óvatosan, és aztán más kezek vesznek át, ők is nagyon figyelnek,
lépcsőkön megyek le, később liftbe szállok. Valaki úgy susog, miközben visz,
mintha a tenger morajlana, ezért hálás vagyok. Remegnek az arcizmaim. Később
mondják, hogy vegyem le a cipőm, mert szent helyhez értünk, leveszem, aztán
érzem, hogy aki segít lehúzni a csizmám, az Balla Erika nővér SCJ, megismertem
a hangját, ő nevette egész este a legnagyobbakat. Az ő hangjáért is hálás
vagyok. Rálépek valami puha matracra, szól a zene, lépegetek előre, mint a
baba, mikor járni tanul. Ha süllyednék is, fellöki a talpam a matracba szorult
levegő, vízen járok! Ez jó! Jézus azt mondja a tanítványoknak, mikor a
hánykolódó bárkából vízen sétáló kísértetnek nézik őt, hogy "Bízzatok! Én
vagyok, ne féljetek!" Mt. 14, 27. Péternek persze bizonyítékra van
szüksége, és azt mondja: "Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek
a vízen!" Mt 14,28. Jézus csak annyit mond, gyere, Péter el is indul, de
pár boldog lépés után úrrá lesz rajta a félelem és süllyedni kezd. Jézus Péter
magatartására is reflektálhatna úgy, ahogy Kánában a kafarnaumi tisztviselőnek
azt feleli, hogy "Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem
hisztek." Jn 4, 48, mikor az fia gyógyulását kéri tőle. Kierkegaard A
keresztény hit iskolája művében ennek fordítottját is kimondja, tudniillik,
"A csodát semmi sem bizonyíthatja: ha ugyanis nem hiszed, hogy a Krisztus
az, akinek vallja magát, akkor a csodát is tagadod. A csoda képes rá, hogy
felkeltse a figyelmedet-ekkor feszültség tölt el, és a dolog azon fordul meg,
mit választasz, a botránkozást-e, vagy a hitet, és a szíved fog
megnyilatkozni." (Atlantisz, Budapest, 1998 117. o.) Botránkozni vagy
hinni. Az első mindig könnyebb.
A vízen járás véget ért. Belépünk
valahova, leveszik a kendőt a szememről, a kápolnában vagyok. Mikor mindenki
megérkezik, megtartjuk a szentmisét, kicsi asztalkával a szőnyegen, egyszerűen.
A miséről visszatérve krémes hegyek várnak ránk, mintha a beavatásunkat
ünnepelnénk. Mesi már majdnem összecsuklik, hívunk egy taxit és hajnali három
körül Újlipótnak hazafelé megállapítjuk, milyen vagányak voltak ezek a nővérek.
A vízen járás hosszabb távon fejti hatását. Napok óta csak erre gondolok.
Tóth Marcsi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése