Hibás istenképek - perfekcionalizmus

„A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly? Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem – válaszolta –, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek. Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig. Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.” 

(Mt 13,24-30)

"Az emberré válás művészete abban áll. hogy kiengesztelődünk saját árnyoldalunkkal. Sokak számára meglepetésszerű sokkot jelent, ha a szeretetreméltóságért és kedvességért folytatott harcuk ellenére kemény, barátságtalan és sértő vonásokat fedeznek föl magukban. Ilyen sokkot éltek át annak a gazdának a szolgái is, aki jó magot vetett földjébe. 

Úgy gondoljuk, hogy mi jó magot vetettünk lelkünk szántóföldjébe, mégis találunk a búza között konkolyt is...Minden körülmények között jók szeretnénk lenni, mégis észre kell vennünk magunkban a rosszra való hajlamot. Azon iparkodunk, hogy csak a szeretet mozgasson bennünket, de aztán gyűlöletet és bosszúvágyat fedezünk föl magunkban. Megrettenünk ettől a konkolytól, és legszívesebben kitépnénk - de akkor kitépjük vele a búzát is. Jézus a konkolyperjéről beszél itt, arról a gyomnövényről, amely mérgezési tüneteket vált ki; hasonló a búzához, és gyökerei összefonódnak a búza gyökereivel. 

Aki merő perfekcionalizmusból minden gyomot ki akar tépni lelkéből, végül nem arat semmi búzát. Terméketlen lesz az élete. Életünk termékenysége sohasem a teljes hibátlanság kifejeződése, hanem annak a bizalomnak a gyümölcse, hogy a búza erősebb lesz, mint a konkoly, és hogy aratáskor el lehet majd különíteni őket egymástól. 

A szolgák megütközése, amikor észreveszik a konkolyt, a mi megütközésünket tükrözi. Megütközünk azon, hogy van árnyoldalunk. Mindenáron jók akarunk lenni, de immár nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lelkünkben növekvő konkolyt. ...Helyre akarjuk állítani a magunkról alkotott régi eszményképet. De ez nem megy. Jézus türelemre szólít föl minket: Várjunk az aratásig! Ez nem azt jelenti, hogy engedjük elburjánzani a konkolyt. Jól tesszük, ha visszavágjuk. Teljesen kiirtani azonban nem tudjuk. Ezt csak Isten fogja megtenni a halálban: akkor minden konkolyt elválaszt majd bennünk a tiszta búzától. 

Az a döntő, hogy lelkünk szántóföldjén felnőtt a búza. Vegyünk tudomást a konkolyról, de ne adjunk neki hatalmat! A végén maga Isten fogja elégetni, és a halálban fölragyog majd bennünk Isten tiszta képe. Amíg élünk, a konkoly is növekszik lelkünk szántóföldjén. Ez alázatossá tesz minket, és megóv a túlzott szigortól mind önmagunkkal, mind másokkal szemben." 

(Anselm Grün: Megbékélés Istennel, Bencés Kiadó, Pannonhalma 2013, p 118-120)

Reflexiós kérdések:

1. Mit kezdesz a negatív tulajdonságaiddal? 

2. Helyes módon kezeled-e ezeket? 

3. Mennyire vagy perfekcionalista? 

4. Mi történik, ha valami másképp történik, mint ahogy eltervezted? 

5. Mennyire frusztrál, ha csalódást okozol magadnak azzal, hogy az általad önmagadról alkotott 

ideális képet nem éred el? 

6. Türelmes vagy magadhoz?