Távlatokat nyitni vágyainknak

A döntéseket tehát, melyeket meghozunk, nem a semmiből kell megteremtenünk. Emberi valóságunkhoz tartozó anyagokkal készítjük őket elő: vérmérsékletünkkel és élettörténetünkkel. Nem vagyunk mindenhatók, de képesek vagyunk értelmet és arcot adni annak, ami egyébként puszta végzet lenne. Amikor ezért összeszedjük erőnket, hogy válaszul Isten hívására személyes teremtő munkába kezdjünk, a Lélek is velünk van. Nem ránk telepedő külső hatásként, hanem mint egy belső erő, melyet Isten szavának befogadása és az egyház életében való részvétel ébreszt fel bennünk.

Kép innen: FB/Espiritualidad Ignaciana

Az Evangélium nem ilyen vagy olyan választásokat vagy döntéseket ír elő számunkra, hanem vágyunknak fog távlatokat nyitni. ,,Meg van írva... én azt mondom nektek... ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek" (Mt. 5,26-6,33). ,,Magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok... S arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt" (Jn. 14,3-15,16). Az Evangélium nem fogja megmondani, hogy mit kell tenni, hanem arra fog hívni, hogy mindenben a szeretet teljességét keressük: ,,Legyetek hát tökéletesek, amint Mennyei Atyátok tökéletes... szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket... ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának..." (Mt. 5,48; Jn. 15,12; Mt. 18,35).

Avilai Szent Teréz / www.szerzetes.hu

Előfordulhat az is, hogy az Egyház szólít meg bennünket, és hív a felszentelt életre, a szerzetesi életre, a szolgálatnak ilyen vagy olyan formájára. De bármire legyen is szüksége, soha sem fog valakit egy bizonyos úton elkötelezni anélkül, hogy meg ne győződött volna róla: az illető ezt szabad akaratból teszi. Hogy segítsen válaszunkat meghozni, az Egyház tanuknak hihetetlen sokaságával hoz bennünket kapcsolatba, akik között testvérekre találhatunk. Életük, döntéseik ott vannak szemünk előtt, mint megannyi hívás - nem utánzásukra, hanem követésükre. Assisi Ferenc, Ignác vagy Teréz egyedüliek és utánozhatatlanok, de életük meghívás számunkra, hogy leleményesen mi is megtaláljuk az Istent dicsőítő válaszunkat. 

Ha nem sajnáljuk a fáradtságot megismerésükre, látni fogjuk, hogy életük a legkisebb mértékben sem volt előre látható vagy előre programozott.

Teljes szívükből keresték Isten akaratát, elevenen élt a tudatukban, hogy Isten szeretete megelőzte őket, és ezt vég nélküli hálaadással vallották. Döntési helyzetekben tapogatóztak, bizonytalankodtak, néha kétségek között hányódtak, s így tudták végül rábízni magukat a Lélekre, aki az Isten országa felé vezette őket. A lehető legkülönbözőbb eseményekért tudtak hálát adni, a megpróbáltatásban éppen úgy dicsőítették Istent, mint amikor sikereket értek el. A folytonosság, a belső összefüggés, melyet életükben megcsodálunk, gyakran csak utólag látható, amikor egyetlen pillantással át tudunk tekinteni egy tapogatózva végigjárt életutat. Gondoljunk azokra az egymást követő döntésekre, melyek Charles de Foucauld lelki útját kísérték. A szigorú programozottságnál sokkal inkább jellemző a szentek életére, hogy bármiféle eseményre, a legváratlanabbakra is, nagyszerű, lelki választ tudnak adni.(...)

Kérdésünk az volt, hogy beszélhetünk-e Istennek valamennyiünk számára szóló, személyre szabott akaratáról. Az Egyház, amikor bevezet bennünket a szentek közösségébe, arra emlékeztet minket, hogy pontosabban fogalmazva arról a személyes válaszról kellene beszélnünk, melyet Isten vágyára adunk valamennyien.

Forrás:Michel Rondet SJ: Akar-e tőlem valamit Isten?
 in Christus 144 (Octobre 1989), 
pp. 392-399. Fordította Lukács János SJ. Részlet.