Elizeus

Kép: Julia Stiles

Elizeus meghívása

Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét. Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?” Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött és a szolgája lett. (1 Kir 19, 19-21)

Ha segít ez a reflexió, akkor használd!

Elizeus meghívásának története ritkán szerepel a liturgiában, pedig érdemes vele foglalkozni, mert pont a hétköznapisága miatt találhatunk benne számunkra beszédes párhuzamokat. Az egyik ilyen talán annak ténye, hogy Isten az egészen hétköznapi cselekedeteink között is megtalál bennünket, tehát nem kell földrengésre, jelenésre várnunk, hanem halló szívvel tenni napi dolgainkat. Egy másik párhuzam lehet, hogy Isten meghívása minden kétséget kizáró felismerés, mely helyet ad az átgondolt, esetleg elgyászolt, előző életszakasz lezárásának.

Amikor Elizeus időt kér Illéstől, hogy búcsút vegyen szüleitől, addigi munkájától, megkapja. Ugyanígy az életemben, amikor A DÖNTÉS megszületett, fontos lehetett számomra, hogy ne hagyjak magam mögött elvarratlan szálakat, nyitott ajtókat.

Hivatástörténetemben hol fedezem fel az „elizeusi” hétköznapiság nyomait?

Berecz Rita RSCJ