Tabuk a hivatás kérdésében - Létezik-e "3. út"?
Ha egy katolikus ember az életéről dönt, általában az alapvető kérdés az, hogy a házas életformát válassza vagy a cölibátust
(papi- vagy szerzetesi életet). Ha valaki komolyan veszi Istent és a
saját életét, akkor ez a döntés nem túl nehéz, hiszen a Szentlélek segít
ráérezni az olyan hívásra, amikor Isten azt kéri, hogy teljes
önátadásban, a megszentelt élet valamelyik formáját választva éljünk.
Viszont vannak olyan
emberek is, akik családos életre vágynának, de nem találták meg az
életük párját. Nekik nem a magányos élet a vágyuk, nem ez a döntésük,
mégis egyedül maradtak. Ők valamit rosszul tettek? Lehet-e ez a
szerzetesi hivatás jele?
Nagyon ritka
az az ember, aki fiatal korában, mondjuk a húszas éveinek a közepén dönt
úgy, hogy teljesen egyedül akarja leélni az életét, nem vágyik családra
és nincs papi- vagy szerzetesi hivatása sem. A fiatalok
túlnyomó többsége társra vágyik, konkrét személy felé szeretné megélni a
szeretetét.
Vannak olyanok, akik a harmincas éveik közepén- negyvenes éveik elején járnak, és még mindig nincs stabil párjuk, nincs családjuk, annak ellenére, hogy vágynak erre. Az ilyen helyzet kétségbeejtő lehet, mivel a magányos élet nem volt a választásuk, mégis úgy kénytelenek élni. Mi a teendő ebben a helyzetben?
Vannak olyanok, akik a harmincas éveik közepén- negyvenes éveik elején járnak, és még mindig nincs stabil párjuk, nincs családjuk, annak ellenére, hogy vágynak erre. Az ilyen helyzet kétségbeejtő lehet, mivel a magányos élet nem volt a választásuk, mégis úgy kénytelenek élni. Mi a teendő ebben a helyzetben?
Nem
kell pánikba esni! Ha valaki nem talált társat, az nem jelenti azt, hogy
ne lenne értékes. Ha valaki ilyen helyzetben van, érdemes átgondolnia
néhány kérdést.
faceboook/Centro Ignaciano de Espiritualidad Mexico |
Ha még mindig a szülők adta családi fészekben laksz, akkor töltesz-e "privát" időt a családon kívül? Elindult-e már a felnőtt életed, amibe beletartoznak a barátaid, a sport, a dolgok, amiket szívesen csinálsz?
Az életedre a teljes magány a jellemző? Vannak-e barátaid vagy
elszigetelten élsz? Akarsz-e valóban kapcsolatokat létesíteni? Mit
teszel ezért? Képesnek tartod-e magadat nőként/férfiként egy kapcsolat
elfogadására-kezdeményezésére? Hiszel-e abban, hogy neked is sikerülhet a
családalapítás? Aktív vagy, vagy passzívan várod a "herceget a fehér
lovon"?
Milyen társat tudsz
elképzelni magadnak? Reálisak ezek az elvárások? Képes vagy-e elfogadni
egy nem problémamentes, de működő kapcsolatot, egy ideális, de nem
létező helyett? Képes vagy-e kompromisszumra?
Ha már voltak
párkapcsolataid, akkor érdemes megnézni, hogy miért nem működtek? Van-e
olyan momentum, ami gyakorta "visszaköszön"? Lehetséges-e, hogy egy
régebbi kapcsolat során szerzett rossz tapasztalat annyira óvatossá
tesz, hogy nem is mersz nyitni a másik nem felé?
Nem vagy-e már annyira "bepánikolva" mondjuk a korod vagy a családod elvárásai miatt, hogy görcsösen igyekszel párt találni?
Ha ezeken a szempontokon elgondolkodol, lehet, hogy észreveszed, hogy
milyen területeken érdemes változtatnod, hol kell még alakítani az életed valóságához való hozzáálláson.
Még azt is felfedezheted, hogy egy eddig el nem fogadott szerzetesi
hivatás áll a "problémád" hátterében. Ha teheted, kérj külső segítséget,
ne maradj egyedül a kérdéseiddel! Néhány beszélgetés egy
személyiségfejlesztő szakemberrel vagy akár egy tapasztalt családos
emberrel sok jó szempontot adhat neked a változáshoz.
Viszont az is
előfordulhat, hogy minden igyekezeted ellenére társ nélkül maradsz és nincs szerzetesi, papi hivatásod sem. (Ezt a helyzetet nevezhetjük "3. út"-nak.) Ilyenkor az a fontos, hogy ne hanyagold el magad, ne gubózz be, ne
savanyodj be, hanem fogadd el ezt a valóságot, mondj rá "igen"-t. Találd meg azt a célt, azt a formát, amiben konkrétan meg tudod élni a szeretetedet. Isten minden valóságban benne van.
Ha megleled a szeretet forrását, Istent, az élet teljességét tudod élni és komoly kisugárzásod lesz a
környezetedre.
Tornya Erika RSCJ
Szerintem ez a Harmadik út lehet olyan döntés is, ami nem a beállt, tartós helyzetre való igent mondás és annak elfogadása, hanem egy döntés, egy igen arra a hívásra, hogy a munkámban, a feladataimban találjam meg a boldogságomat. (persze ez nagy csapda, könnyű félreérteni és könnyű takarózni vele) Példaként segítőszakmát lehetne hozni, talán ott a legkönnyebb elképzelni:
VálaszTörlés"Engem kitölt és boldoggá tesz, amikor a rámbízottakkal/ért lehetek/tehetek. Amikor hazamegyek néha megcsap a magány és egyedüllét. De az igenem magával vonz nemeket, amikkel együtt élek. És vannak barátaim, jó esetben családom és élethivatásom. Összességében nem is rossz."
Ez és általában a Harmadik utak, idegenek a kultúránkban, azért olyan nehéz rá igent mondani, felvállalni, elfogadni. Aminek hátterében az is húzódik, hogy sokan emögé az út mögé bújnak és a külső szemlélőnek ez feltűnik, látszik a "harmadikutason", hogy valójában nem boldog, inkább kényszerdett - ettől ijesztővé és elfogadhatatlanná válik, betegesnek tűnik.
Hiszem, hogy Isten társas lénynek teremtett minket: éppen ezért, azt is, hogy sokféle úton indulva, de emberek között, társaságban, (munka)közösségben, kapcsolatokban,... találjuk meg a helyünket és lehetünk igazán kiegyensúlyozottak.
Réka
Érdekes, hogy protestáns egyházakban (akik nem ismerik el a cölibátust, sőt hevesen tiltakoznak ellene) gyakori, hogy lelkészek, lelkésznők egyedül élnek és ez teljesen elfogadott. Vagy távolabbi példaként eszembe jutott jópár amerikai, 19. századi puritán életet bemutató könyv és film (Váratlan utazás! :)ahol rendszeresen szerepelnek olyan "idősebb" (inkább középkorú) hölgyek, akik egyházi jótékonysági egyletekben "élik ki" "szabadidejüket" és életállapotuk teljesen elfogadott.
VálaszTörlésTalán csak nekünk, katolikusoknál ilyen merev ez a dolog? Különösen, ha valaki tényleg mélyen hívő katolikus akkor kínozza a kérdés, hogy "azért maradtam volna egyedül, mert lehet, hogy nővérnek/papnak kellett volna mennem."
Kedves Réka, Hedvig,
VálaszTörlésigen, épp valami olyasmiről van szó, hogy elképzelhető, hogy valaki egyedül marad, nincs mindenkinek családos/szerzetesi hivatása. És egy ilyen "elfogadott" helyzet nagyon termékeny lehet, mert az egyedül élő személy Isten- és a környezete felé fordulva egy rendkívül biztos pont lehet mások számára. Ne frusztrálja agyon magát, aki egyedül marad, hanem ha elfogadja, akkor meg fogja találni a helyet és a módot, ahol meg tudja élni a szeretetét.