Tabuk a hivatás kérdésében - Létezik-e "3. út"?

Ha egy katolikus ember az életéről dönt, általában az alapvető kérdés az, hogy a házas életformát válassza vagy a cölibátust (papi- vagy szerzetesi életet). Ha valaki komolyan veszi Istent és a saját életét, akkor ez a döntés nem túl nehéz, hiszen a Szentlélek segít ráérezni az olyan hívásra, amikor Isten azt kéri, hogy teljes önátadásban, a megszentelt élet valamelyik formáját választva éljünk.

Viszont vannak olyan emberek is, akik családos életre vágynának, de nem találták meg az életük párját. Nekik nem a magányos élet a vágyuk, nem ez a döntésük, mégis egyedül maradtak. Ők valamit rosszul tettek?  Lehet-e ez a szerzetesi hivatás jele?

Nagyon ritka az az ember, aki fiatal korában, mondjuk a húszas éveinek a közepén dönt úgy, hogy teljesen egyedül akarja leélni az életét, nem vágyik családra és nincs papi- vagy szerzetesi hivatása sem. A fiatalok túlnyomó többsége társra vágyik, konkrét személy felé szeretné megélni a szeretetét.
Vannak olyanok, akik a harmincas éveik közepén- negyvenes éveik elején járnak, és még mindig nincs stabil párjuk, nincs családjuk, annak ellenére, hogy vágynak erre. Az ilyen helyzet kétségbeejtő lehet, mivel a magányos élet nem volt a választásuk, mégis úgy kénytelenek élni. Mi a teendő ebben a helyzetben?

Nem kell pánikba esni! Ha valaki nem talált társat, az nem jelenti azt, hogy ne lenne értékes. Ha valaki ilyen helyzetben van, érdemes átgondolnia néhány kérdést.

faceboook/Centro Ignaciano de Espiritualidad Mexico

Ha még mindig a szülők adta családi fészekben laksz, akkor töltesz-e "privát" időt a családon kívül? Elindult-e már a felnőtt életed, amibe beletartoznak a barátaid, a sport, a dolgok, amiket szívesen csinálsz?

Mennyit dolgozol? Hagysz-e időt a magánéletedre vagy értékességedet a munkahelyi sikerekkel akarod bizonyítani?

Az életedre a teljes magány a jellemző? Vannak-e barátaid vagy elszigetelten élsz? Akarsz-e valóban kapcsolatokat létesíteni? Mit teszel ezért? Képesnek tartod-e magadat nőként/férfiként egy kapcsolat elfogadására-kezdeményezésére? Hiszel-e abban, hogy neked is sikerülhet a családalapítás? Aktív vagy, vagy passzívan várod a "herceget a fehér lovon"?

Milyen társat tudsz elképzelni magadnak? Reálisak ezek az elvárások? Képes vagy-e elfogadni egy nem problémamentes, de működő kapcsolatot, egy ideális, de nem létező helyett? Képes vagy-e kompromisszumra?

Ha már voltak párkapcsolataid, akkor érdemes megnézni, hogy miért nem működtek? Van-e olyan momentum, ami gyakorta "visszaköszön"? Lehetséges-e, hogy egy régebbi kapcsolat során szerzett rossz tapasztalat annyira óvatossá tesz, hogy nem is mersz nyitni a másik nem felé?

Nem vagy-e már annyira "bepánikolva" mondjuk a korod vagy a családod elvárásai miatt, hogy görcsösen igyekszel párt találni?

Ha ezeken a szempontokon elgondolkodol, lehet, hogy észreveszed, hogy milyen területeken érdemes változtatnod, hol kell még alakítani az életed valóságához való hozzáálláson. Még azt is felfedezheted, hogy egy eddig el nem fogadott szerzetesi hivatás áll a "problémád" hátterében. Ha teheted, kérj külső segítséget, ne maradj egyedül a kérdéseiddel! Néhány beszélgetés egy személyiségfejlesztő szakemberrel vagy akár egy tapasztalt családos emberrel sok jó szempontot adhat neked a változáshoz.

Viszont az is előfordulhat, hogy minden igyekezeted ellenére társ nélkül maradsz és nincs szerzetesi, papi hivatásod sem. (Ezt a helyzetet nevezhetjük "3. út"-nak.) Ilyenkor az a fontos, hogy ne hanyagold el magad, ne gubózz be, ne savanyodj be, hanem fogadd el ezt a valóságot, mondj rá "igen"-t. Találd meg azt a célt, azt a formát, amiben konkrétan meg tudod élni a szeretetedet. Isten minden valóságban benne van. Ha megleled a szeretet forrását, Istent, az élet teljességét tudod élni és komoly kisugárzásod lesz a környezetedre. 

Tornya Erika RSCJ